Marko is tagadta, hogy megvennék vagy átvennék a Renault motorgyártó részlegét Franciaországban. “Nem igaz a pletyka. A Renault-val közösen akarjuk folytatni a fejlesztéseket”- reagált az osztrák tanácsadó az F1.comnak.
Közben az Autosport cikke szerint a Lotus át fog térni a Mercedes egységeire, és Wolff sokat sejtetően csak annyit mondott a Skynak, “még semmit sem erősíthet meg”. Marko elmondta, jövőre csak egyfajta motort fog fejleszteni a cég, ellentétben az eddigi gyakorlattal, és minden ügyfelet kiszolgálnak. “Igen, de csak egy verzióval. Nem úgy, mint ebben a szezonban, amikor a Lotus eltérő verziót kap hozzánk képest, ami túl sok erőforrást kötött le a Renault-nál, mellette a fejlesztést is zavarta.”
Vajon miért tett így a Renault, ha tudták, ebből baj lehet? “Eleget tettek a csapatok kívánságainak, és nem tartott sokáig, mire belátták, hogy ez óriási hiba volt, mivel a Mercedes és a Ferrari csak egy erőforrást szállít, és ennyi.”
f1-live
