Vettelnek 11 kör jutott az első edzésen, majd ki kellett szállnia a gépből. “Nem működött a gyújtás, de továbbra is ment a befecskendezés. A forró kipufogó begyulladt. A detonáció kárt tett a kipufogóban”- magyarázta az esetet Newey. Az RB10 kipufogója megrepedt, mint kiderült, biztonsági okokból motort is cserélnek.
Egy motorcsere négy órát vesz igénybe, a szerelők már az edzés végén elkezdték a műveletet. “Ennek ellenére nem biztos, hogy pályára tudok menni a második edzésen”- mondta Vettel az Auto Motor und Sportnak.
Ez volt Vettel ötödik motorja, a hatodik büntetést von maga után. Ha mindent cserélni kell, akkor a boxból rajtol az érintett. A Red Bull és a Renault egy régebbi motor használata mellett döntött, ami kevesebb teljesítményt jelent, nagyobb fogyasztást, több kockázatot. A gép új MGU-K-t is kap, mely tönkrement a kipufogóval együtt. Az elektromos motorból szintén az ötödiket koptatja.
A Renault kivizsgálja az erőforrást, hogy lehet-e alkalmazni a továbbiakban. “Reméljük, hogy meg lehet menteni”- mondta Newey.
Továbbra is fennáll a kérdés, mikor érkezik a hatodik erőforrás? Rob White a következőket mondta a Renault-tól.
“Több dolgot is szem előtt kell tartani. A büntetés nagysága attól függ, hogy a motort vagy mindent komponenst kicserélünk-e. Ha a hatodik motort csak a monzai időmérőt követően tesszük be, akkor a kivett motort csak az utolsó futamon tehetjük be megint. Vagy a pénteki edzéseken”- magyarázta. “Ha a parc fermé előtt cserélünk, akkor szabadon választhatunk. Minél korábban vetjük be a hatodikat, annál többet ajándékozunk el a lehetséges változtatásokból, amiket az év hátralévő részében végezhetünk el.
f1-live