Az már tényként kijelenthető, hogy az osztrák istállónak idén nincs esélye egyik bajnoki címre sem, de az utóbbi időben a Mercedes mellett a Williams is előttük jár, és az állandóan jól teljesítő Fernando Alonso is kihívást jelent pilótáiknak.
Az energiaitalosok csapatvezetője szerint nem tudtak volna előkelőbb helyen célba érni ma. „A Mercedes a saját osztályában versenyzett, Bottas is gyorsabb volt, és a Ferrari is több területen szorosan hajt minket, azt hiszem, nem volt több a mai versenyben, ez volt a maximum.”
A Motorsport Totalnak nyilatkozó Horner elégedett volt pilótáival. „Daniel az első kör után a 15. helyen volt, de küzdött, és feljött, fantasztikus volt. Nagyon jól reagált az elején a balesetre, és utána óriási teljesítményt nyújtott.”
A Hungaroringen nincsenek hosszú egyenesek, így a Red Bull egy erős eredményben reménykedhet. „Magyarország egy jó lehetőség számunkra, érdekes lesz látni, hogy mire leszünk képesek ott. Nincs hosszú egyenes, így közelebb lehetünk.”
f1-live