Vettel: inkább nyerjen ma Franciaország, és akkor hátha több erő lesz a Renault-motorban
Sebastian Vettelnek fontosabb, hogy több erő legyen a motorjában, mint az, hogy továbbjusson a német válogatott. A Red Bull Racing címvédője természetesen érintett a motorkérdésben, de csapaton belül nincs kritika, csak igazság.
“Világos, hogy versenyzőként érintett vagy az egészben, mivel végül te ülsz az autóban”- kezdte Vettel tegnap Angliában. “A kritikát inkább kintről vették komolyan. A csapaton belül egyszerűen az igazat mondták, ami pedig az, hogy le vagyunk maradva. A Renault nem olyan erős, mint a Mercedes. Ugyanakkor a Ferrari ugyanezt a dalt fújhatná. Ha azt vesszük alapul, hogy hova jöttünk fel a téli tesztek óta, akkor már sok lépést tettünk meg, de ezek kis lépések, és még nagyon sok kell, hogy az élre kerüljünk. A Mercedes óriási előnnyel bír. Ha könnyű lenne, akkor már felzárkóztunk volna.”
Születésnapjára azt kívánja, hogy “ezen a hétvégén előrelépjenek”. Ma Franciaország játszik Németország ellen, de a meccs elejét nem tudja majd nézni a meeting miatt. Igyekszik majd keveset beszélni, “így gyorsan véget ér”, és mehet tévét nézni. “Talán jobb lenne, ha Franciaország nyerne, mert akkor örülnének a Renault-nál dolgozók, és talán valamivel több erőt adnának nekünk…"
f1-live