A négyszeres világbajnok elmondása szerint idén is kapott pár ajánlatot a Forma-1-ben. Mind közül valószínűleg a McLaren lehet a legvonzóbb számára, mely állítólag messze több pénzt fizetne neki, mint a Red Bull, melynél 2009 óta versenyez és mellyel 2010 és 2013 között mindent megnyert.
A „bikák” mindenképpen meg akarják tartani Vettelt, és Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója már korábban jelezte, hogy ezért minden tőlük telhetőt meg is fognak tenni.
Vettel legnagyobb problémáját az jelenti, hogy a Renault nagyon gyengén kezdte az új turbókorszakot és a franciák a hátrányukat lehetséges, hogy jövőre sem tudják ledolgozni, bármennyire is építsen jó autót a Red Bull.
Az ehhez kapcsolódó hír volt az, hogy Sebastian technikai garanciát és részletes terveket kért a Hondától, mely jövőre visszatér a Forma-1-be és a McLaren hivatalos technikai partnere lesz.
A német rekorder az olasz La Gazetta dello Sport lapnak azonban azt mondta, nem zárja ki a váltást.
„Nem tudnám garantálni azt, hogy jövőre is a Red Bull versenyzője leszek.”
Vettel ezen nyilatkozata nagyon is beszédes, hiszen érvényes szerződése van jövőre, de a McLaren kivásárolná őt ebből a Honda nyomására, mely mindenképpen szeretne egy igazi top-pilótát látni Wokingban, már 2015-től.
Fernando Alonso úgy tűnik döntött, és marad a Ferrarinál, így a wokingiak most a címvédő megszerzésére koncentrálnak. Ez egyúttal Jenson Button távozását is jelentheti.
f1-live