Webber szerint Vettelt Schumacher balesete és az apaság lassította 2014-ben

MARK WEBBER EGYETÉRT VELE, HOGY A FERRARI MEGLEPETÉSSZERŰ FELLENDÜLÉSE NAGYON JÓT TESZ A FORMA-1-NEK – DE AZÉRT AZZAL IS TISZTÁBAN VAN, HOGY A SPORT MÉG NEM TART OTT AHOL KELLENE, MÁR AMI AZ IZGALMAKAT ILLETI.


„Jobb mint tavaly, de ez elég relatív.” – mondta az ausztrál – „Nyilvánvaló, hogy tavaly csak két versenyző küzdött a bajnoki címért, és amikor valami nem jött össze nekik, akkor Daniel (Ricciardo) fenomenális munkát végzett, és rögtön le is csapott a lehetőségre. Most Kimi és Seb nagyobb nyomást helyez a Mercedesre, főleg Seb Malajziában, Kimi pedig Bahreinben dolgoztatta meg a németeket.”


„Szerintem a sportnak mindenképpen jót tesz, hogy a Ferrari újra az élen van, ez egy kis extra, és az is nagyon jó, hogy Seb személyében új futamgyőztesünk is van. Kicsit többet vártam a Williamstől, de nagyon úgy tűnik, hogy eléggé megszenvednek a gumikezeléssel.”

Webbernek elég sajátos véleménye van korábbi csapattársa 2014-es visszaeséséről a Red Bullnál. Azt már korábban elmondta az ausztrál, hogy Vettellel már maguk mögött hagyták a konfliktusokat, de az tagadhatatlan, hogy Webber azért az együtt töltött évek alatt csak megismerte a négyszeres bajnokot közelebbről is.

„Csak később fog kiderülni, ha talán egy kicsit nyíltabban is beszél majd arról az évről, hogy mi történt valójában. Kívülről nézve úgy gondolom, hogy Michael (Schumacher) balesete eléggé sokkolta, hiszen nagyon közel állnak egymáshoz. Illetve megszületett a gyermeke is. Ezek hatással lehettek rá, és az első hónapokban nem is tudott az első hely környékén autózni, majd ez később visszaütött.”

f1-live